Hoppá! Zuckerbergék kirúgják a Facebook-tényellenőröket!
Hamarosan a felhasználók ítélkezhetnek a hírekről – éppen úgy, mint régen.
Az EU területén magánszemélyek nem reklámozhatnak nagy nyilvánosság előtt gyógyszereket, az Egyesült Államokban igen. Az énekesnő ilyet tett, de amit Amerikában kiposztolt, azt Európában is látják. Mi a megoldás?
Lady Gaga Instagram-oldalán a Pfizer gyógyszergyártó cég egyik fejfájás elleni készítményéről szóló reklámját osztotta meg. Ezt hazájában megteheti, azonban a közösségi oldal nem ismer határokat,
ez a tevékenység pedig az Európai Unió területén nem engedélyezett.
Az amerikai énekesnő tisztában lehetett a szabályokkal, ugyanis 56 és fél milliós követésű oldalára a megosztott link mellé kiírta: „csak amerikai olvasók számára" - ez azonban mit sem ér, ha a posztot több millió európai felhasználó is láthatta, hiszen ennek semmi technikai akadálya nem volt, a jogszabályi cél pedig éppen az, hogy ez nem történhessen meg.
Alexandra Geese, a Zöldek EP-képviselője a Politico-nak elmondta: az Instagram anyavállalatának,
a Metának ilyen helyzetben azonnal törölni kellene ezt a bejegyzést,
és fel kellene lépnie a hasonló szabályszegések ellen, az EU-nak pedig be kell tartatnia területén a törvényeit.
A közösségi médiás tartalmakat az EU-ban a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) és a digitális piacokról szóló törvény (DMA) szabályozza, ennek alapján a törvényellenes tevékenység, tartalom elleni hatósági fellépés csak akkor lehetséges, ha felhasználók bejelentést tesznek erről.
Margrethe Vestager, az Európai Bizottság alelnöke az uniós lap kérdésére azt válaszolta: ha a felhasználói panaszok ellenére a szolgáltató nem lép,
ha nem szedi el felületéről a tiltott tartalmat, akkor a Bizottság intézkedéseket hozhat.
Egy uniós tisztségviselő, aki a digitális jogszabályok felügyeletére rálát, elismerte, hogy a két entitás (Európa és Amerika) különböző szabályozási módszerei között nem történhetett még meg az összehangolás, ezért ez egy furcsa jogi helyzet.
Alexandra Geese egyébként hétfőn felhasználóként bejelentést tett a Metának eről, de szerdán Lady Gaga ominózus posztja még mindig mindenki számára elérhető volt. A Meta pedig eddig nem küldött választ a Politico ezen ügyre vonatkozó kérdéseire.
--
--